Csak egy kérdés: Miért?

2014/10/05. - írta: severus

A holland gyerekek a legboldogabbak a világon, erre jutott az UNICEF egy felmérés során.

boldog_gyerekek.jpg


Csak néhány tény:

  • A holland szülők boldogok. Egyértelmű, hogy van összefüggés a szülők és gyerekek boldogsága között. A holland szülők többsége nem dolgozik napi 8 órát. Magas a részmunkaidőben dolgozó édesanyák száma, a 68%-a heti 25 órában dolgozik, így van elég idő a családjukra és önmagukra is.
    Egyre több holland apa vállal kevesebb munkát. Heti 4 nap meló, a megmaradt hétköznapot pedig teljes mértékben a gyerekükkel töltik. A holland apák harmada részmunkaidőben dolgozik.
    Egy héten egyszer "nagyinap" van. Heti 1 nap eltöltése a nagyival, ami rettentően fontos szerepet játszik az unoka felnevelésében.
  • A holland családok szinte minden nap együtt reggeliznek. A felmérésből kiderül, hogy a gyerekek kedvence a csokis kenyér, szinte "csokis kenyeret esznek csokis kenyérrel". Majdnem minden reggel.
  • Stresszmentes iskola. Melyik magyar iskolás ne álmodna arról, hogy alig vagy egyáltalán nem kap házi feladatot? Ugyanis a holland tanulókat nem fárasztják azzal, hogy házi feladatok tömkelegét erőltetik rájuk. Az általános iskola után CITO tesztet töltenek ki a diákok, ami eldönti, hogy melyik számukra a legideálisabb középiskola. A felsőoktatás elkezdéséhez nincs szükség felvételire, úgy is eldől előbb-utóbb, hogy a diák jól választott-e. Úgy vélem, a harmonikus és dinamikus iskolarendszerük nagy terhet vesz le mind a szülők, mind a tanulók válláról. Nem versengenek egymással a diákok.
  • Szabad véleményalkotás. Azt gondolom, ez egy olyan dolog, ami tiszteletre méltó. A holland gyerekektől elvárják, hogy amint képesek, tudjanak vélekedni a világról, legyen szabad és önálló véleményük. A szülők pedig figyelmesen meghallgatják őket ahelyett, hogy lenéző és bunkó magatartást tanúsítanának a gyerekkel szemben. Ez a gyerek szellemi fejlődésének egyik alappillére.
  • A holland kormány bőkezű a szülőkkel.

A cikk olvasása közben jómagam is meglepődtem, hogy mennyire fejlett ország Hollandia. Minden téren.
Ami kiderül ezekből a tényekből, hogy mi magyarok nagyon le vagyunk maradva. A mi társadalmunk ehhez képest szánalmas, gyerekes, fejletlen, önsanyargató és beteg.

Érdemes összehasonlítani egy magyar gyerek és egy holland gyerek mentalitását, hozzáállását, gondolkodását? Szerintem nem.

Köszönet a 444.hu-nak a remek cikkért!
http://444.hu/2014/10/04/8-indok-amiert-a-holland-gyerekek-a-legboldogabbak-a-vilagon/

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dumavan.blog.hu/api/trackback/id/tr176760817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2014.10.06. 10:07:25

mert agyon vannak drogozva ?????

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.06. 11:25:24

Drogozzák őket. Egész Hollandia drogban úszik és baromira boldogtalan valójában. Ez a liberális pokol.

Ambiorix 2014.10.06. 11:32:22

Na rögtön sejtettem, hogy nem a burkina fassói és a bangladesi gyerekek a legboldogabbak a világon. Ki érti ezt?

k0Jack 2014.10.06. 11:33:27

mindkét vélemény erősen általánosító, de ez érthető :D
de ami az iskolai rendszerről le van írva, az minden csak nem egészséges. lehet, hogy a kölykök élvezik, de nem szolgálja senki épülését, ha nincs verseny meg stresszhelyzet. nem a verseny-szituációt kell megszüntetni, hanem megtanítani az embereket, hogyan kell azt feldolgozni. verseny nélkül nincs fejlődés...

Mohamed 2014.10.06. 12:04:34

Aki járt már hollandiában akár egy napot is az egy picit ennél árnyaltabban látja az ottani társadalmi viszonyokat, Azt kétség kívül elismerem, hogy a gyerekek itt a legboldogabbak a világon. Melyik gyerek ne lenne boldog akkor hogy ha a szülő mindent ráhagyna, semmilyen kihívás, elvárás és felelősség vállalás( bármilyen feladat nem muszály hogy iskolai legyen) elé nem állítaná a gyereket, gyakorlatilag semmit sem kellene csinálnia tévét nézhetne, két pofára zabálhatná a csipszet csokiskenyeret, nutellát a la natur, csokit egész nap, nem kéne rendbetartania a szobáját stb?
Na ugye.
Viszont van ennek a sok közül van egy olyan apró vonzata, hogy a szülő képtelen fegyelmezni a gyerekét( nem felesleges hatalmaskodásra és öncélú csesztetésre gondolok itt) pl. ne túrja az orrát, ne fogdozzon meg mindent ha vendégségben van, ne üvöltsön ha nem vesznek meg valamit( Hollandiában úgy is mindent megkap egy kis hisztiért így viszont soha sem tanulja meg értékelni a dolgokat)stb. mert az törést okozna a kis lelki világában, cserébe a gyerek teli torokból üvöltve olyan választékosan küldi el az anyját/apját a "jó édes anyukájába" hogy csak pislog az ember hogy ilyen létezik, és a szülőnek a pillája sem rebben csak sztoikusan enyhe mosolyal az arcán tűri, mondhatni természetesnek veszi.

A szülőkről és a boldogságukról meg annyit hogy a skandinávokkal együtt a holland nép a világ legnagyobb antidepresszáns fogyasztói közé tartozik, gyak. mindenre pirulát kérnek és szednek minden női táskában autó kesztyűtartójában van gyógyszeres doboz/fiola, élni nem tudnak nélküle, nos így elhiszem hogy látszólag boldognak érzik magukat. No de láttam én már csak egy kicsi presszó alatt is megroppanó holland felnőttet, szülőt nem egyet, tulajdon képpen az irodában/garázs előtt/bankban/kerék csere közben olyan hisztit levágni amilyen a 8 éves unokaöcsém csinál néha. Nagyon nehezen viselik és képtelenek higgadtan ésszerűen lereagálni ha kicsit is kimozdítja őket az élet a komfortzónájukból a megszokásaikból és ezen nem segít az anti deprsszáns és egyéb tabletta(gyakran kombináltan szedik)sem. Nehezen viselik ha rögtönözniük kell v. esetleg egyedül megoldani valamilyen nem várt problémát, pedig elvileg a kötöttségek nélküli egyéni kiteljesedésre koncentráló antiporoszos oktatási rendszerüket szokták felhozni jó példának ha valaki arra keresi a választ, hogy hogyan lehet a gyermekéből kreatív egyénileg kezdeményező sikeres embert faragni, nos én pont ezt nem láttam odakint, ezt inkább ráhagyják a Kelet-Közép Európai bevándorlókra(a harmadik világbeliektől ezt úgysem lehet elvárni).

Arról hogy mennyire drogozzák szét magukat és milyen arányban már nem tudok egyértelműen válaszolni mert egyrészt a korlátlan anti depresszáns foigyasztást nem lehet egyértelműen egy kategóriába sorolni hivalalosan (én azért megteszem sejthetitek milyen értelemben) másrészt a Bibel Gruntel-ben tett utazásom Hollandia droghoz való társadalmi viszonyát is árnyalta a szememben( bár az a különféle kedély javító pirula ott is nagy sláger).

dr doktorka 2014.10.06. 12:28:31

És a cikk már nem írja, de tény, hogy a hollandok a világ egyik legversenyképesebb munkaereje, a világon bárhol megállják a helyüket. Ráadásul nem londoni mosogatóként meg német betanított húscsontozó munkásként, hanem intellektuális és managar allásokban szerte a világ legfejletteb országaiban.

Errefel jön ide kommentelni a halom alulmképzett, a világon sehol érvényesülni nem tudó birkamagyar és bebégeti, hogy menniyre szar is ezeknek a holland gyerekeknek. Meg hogy a liberális oktatás teljesen tönkre teszi az életüket, nem lesz ezekből semmi.
Közben az egyetlen nép, amelyik teljesen boldogtalan és soha nem vitte semmire az életben, az a magyar.

És amikor ezek a félrekezelt, boldogtalan holland gyerekek felnőnek, akkor már annyira el vannak rontva, hogy egyenesen 8:1-gyel vágják haza a világ legboldogabb és legokosabb országának a világ legjobban szerethető válogatottját.

Hát ilyen elkallódó felnőttek leszenek ezekből a félrenevelt, drogokkal telitömött holland gyerekekből.

dr doktorka 2014.10.06. 12:38:42

@Mohamed:

Ezt bírom, amikor valaki látott valamit valahol, aztán ebből akarja felállítíani az egész világra érvényes kövezkezetéseit.
Te, ha azt nézzük, hogy hány az orrát túrkáló, tanárát verő, 14 évesen már menthetetlenül alkoholos, láncdohányos,iszonyú buta gyerek van, akik ráadásul idióta lunmpen szülőkkel rendelkeznek, akkor Magyarországot a világ meg sem tudja közelíteni.

Az is szép, amikor lövésed sincs a tényekhez, pl az antidepressziós szerek szedését tekintve de azért nyomod a hazugságot: Hollandia az egyik legkevésbé érintett ország ebben, Magyaro-on sokkal többen szednek ilyen gyógyszereket. Ráadásul szednének még többen, csak nincs rá pénzük. Ebben a tekintetben is az egyik leglepusztultabb, legboldogtalanabb ország Magyarország. De persze a tipikus magyar fogja, aztán a saját fogyatékosságának a gyógyítása helyett megint inkább a másik fikázásában éli ki a frsuztrációját.

www.theguardian.com/news/2013/nov/20/mental-health-antidepressants-global-trends

Mohamed 2014.10.06. 14:03:28

@dr doktorka:

Édes Drága egyetlenem legalább néznéd meg amit belinkelsz.
Ne égesd magad enyire, leagalább azt a térképrt nézd meg ha a szövegértés nem megy.

Ami meg a versenyképes holland munkaerőt illeti akkor nem értem, hogy a szilícium-völgyben miért koreai, japán, szingapúri, indiai, meg kelet-európai szakembereket(nem összeszerelőket) vesznek fel a leg nagyobb arányba? Tudtommal ott nem a legolcsóbb munkaerő a legfőbb szempont.

dr doktorka 2014.10.06. 14:17:09

@Mohamed:

Látom nem sikerült a linkben megéretened, hogy pontosan Kelet-Európában a legnagyobb arányú az antidepresszivek fogyazstása és ez növekedö trend.

És látom azt se tudtad leolvasni a táblázatból, hogy Hollandia azért áll elöl, mert a táblázat azt mutatja, hogy 100 emberböl hányan nem szednek antidepr.t. (NOT AT ALL)
Ezek azért már komoly gondok, hogy ennyit nem tudsz értelmezni, de azért jól megmondtad a frankót a hollnadokról.

Ez a Silíícuium völgy hülyeséged is pont olyan rébusz, mint az elözö hozászólásod: semmi konkrét szám nincs benne, csak egyéni vélemények. Ráadásul kit érdekel a világból csak a Szilícium völgy??? Csak ott van manager meg egyéb magas kvalifikáót megkövetelö munkahely?

severus 2014.10.09. 20:19:48

Én örülök neki, hogy vannak olyan országok, ahol teljesen más mentalitású emberek élnek, és úgy élnek, amiről mi, magyarok csak álmodni tudunk. Nem kell megvetni vagy irigyelni őket csak azért, mert ők jobban élnek, de mégis sokan megteszik.
Közhely, de ilyen a magyar mentalitás. "Dögöljön meg a szomszéd tehene is."

Köszönöm a kommenteket!
süti beállítások módosítása